Jump to content

Sorozatajánló: Vezércsel

2021. 06. 23. 10:35

A Netflix új minisorozata bár nem váltotta meg a világot, tudott újat mutatni. Történet egy női sakkmesterről, függőségről, zsenialitásról, a tudatalatti fekete és fehér én harcáról.

Egyszer indultam egy sakkversenyen, ahonnan hat perc után kiestem, az ellenfelem pedig egy másik lány volt, aki még soha életében nem játszott előtte.

Ezzel a múlttal a hátam mögött ültem le megnézni a The Queen’s Gambit, vagyis magyarul A vezércsel című új Netflix-minisorozatot, ami a sakk magas szintű űzése köré építi fel a hét epizódból álló évadát.

Sosem gondoltam volna, hogy ez a sport lehet ennyire feszültséggel teli. Igazából még most sem hiszem, hogy kívülről nézve a sakk izgi lenne, nem véletlenül nem nézünk élő közvetítéseket róla, és stadionokat sem töltenek meg a lelkes sakkdrukkerek. De az mindenképp a készítők érdeme, hogy megteremtették a feszültséget a sorozatbéli játszmák alatt. Lehetne akár tollaslabda vagy römi is a középpontban. Mondjuk, milyen jó, hogy végül a sakk lett, mert a fekete és fehér harca köszön vissza szimbolikusan a történetben. Csak itt a főszereplőnek a belső démonjait kell legyőznie, az ellenfél pedig saját maga.

A sakk koronázatlan királynőjét, Beth Harmont Anya Taylor-Joy (Emma, Széttörve, Új mutánsok) alakítja. Sok produkcióban láttam már, és mindenhol szerettem, amit csinált, de talán az elárvult, lassan kiteljesedő zsenigyerek szerepe passzolt hozzá eddig a leginkább.

A történet egy flashforwarddal indul. (Eliza)Beth egy kádban ébred, szétesve egy hotelszobában, aminek ajtaján vadul dörömbölnek. Ő összekapja magát, lesiet az aulába, ahol egy sajtónyilvános, láthatóan nagy figyelemmel kísért sakkjátszma vár rá.

És innen ugrunk a történet elejére. Megismerünk egy

Szépen építik fel a karaktert, a sorozat első részeiben puzzle-darabkákat adnak a múltjáról, hogy a kádas jelenethez érve segítsenek kirakni a teljes képet. Beth karaktere tökéletesen mutatja, hogy egy emberi lelket hogyan lehet úgy megsebezni, hogy emellett ezek a sebek adják az erejét is.

Látjuk, hogyan lesz a kislányból függő, hogyan menekül a versenyzés vagy a tudatmódosító szerek kábulatába. És tudjuk, miért teszi. Az első rész kivételével minden epizód elején kapunk egy visszaemlékezést az édesanyjáról, aki nem pont azokat az értékeket tanította a lányának, amikre szüksége lenne, főleg nem gyerekként.

A sorozat ezért nem a sakkról szól.

nyolcéves kislányt, aki elveszíti édesanyját, így árvaházba kerül.

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)