Ilyen lesz az új Tom Hanks film
Tom Hanks először szerepel westernben. A kapitány küldetése című filmet karácsonytól vetítik az észak-amerikai mozikban – írja az MTI.
Az Oscar-díjas színész elmondta, hogy mivel 35 évet várt az első westernfilmjére, azt akarta, hogy az igazán különleges legyen. Mint az új Star Wars-sorozatra utalva megjegyezte, szeret úgy gondolni a produkcióra, mint „egy fénykardok nélküli The Mandalorianre”. Nincs értelme csak azért westernt forgatni, hogy az ember kényelmes ruhát és kalapot hordhasson. Többről kell szólnia, mint pusztán a zsánerről. – érvelt a filmsztár.
Hanks és a filmet rendező Paul Greengrass szerint A kapitány a történetmesélés gyógyító erejéről szól. „Mai történetnek éreztem: a világ megosztott, akár a polgárháború utáni táj, és kétségbeesetten vágyik a gyógyulásra, de nem tudni, milyen út vezet hozzá” – magyarázta Greengrass.
Bár a forgatás több mint egy éve, a koronavírus-járvány kitörése előtt zajlott, a történet hátterében megjelenik a 19. század végén az országban pusztító kolera- és agyhártyagyulladás-járvány is. Mint Hanks fogalmazott: a filmművészet erejét látja abban, hogy a pandémia alatt a mozikba kerülő film mintha reflektálna a járványra és az Amerikát megosztó novemberi elnökválasztásra.