Jump to content

Repülős sorozatban az Agymenők sztárja!

2020. 11. 30. 10:07

Igazi agymenés az Agymenők sztárjának új HBO-s krimisorozata.

Cuoco ügyesen megvárta, hogy a világ egyik legsikeresebb sitcomjának lezárása után egy olyan újabb tévés szereplést kapjon, amivel nagyot tud villantani. És tényleg tud. A légikísérő egy őrület, de jó értelemben. Izgalmas, fura és vicces. És a legjobb értelemben fura, annak ellenére, hogy néha nem feltétlenül érezzük konzekvensnek. Azt mindenképpen érdemes tudni róla, hogy a műfaja: dramedy, azaz dráma és vígjáték keveréke. Tehát noha olykor arcunkba csapják a borzalmat, egyszerre van, hogy egyből valami poénnal el is ütik.

Erre remek példa az a jelenet, melyben a hősnő felébred, és borzalmában befogja a saját száját, mert észreveszi, hogy egy full véres, elvágott torkú férfihulla fekszik mellette az ágyban. Aztán újra megszólal a mobilja, már másodszor, a csengőhang pedig a Wham: Wake Me Up Before You Go Go című száma, ami annyira ellentéte a jelenet hangulatának, hogy azonnal röhöghetnékünk támad. És a sorozat így szép ironikusan sorban idézőjelbe is teszi önmagát. Persze közben parázunk, mert Cuoco szintén remekül parázik az alakításában.

A nyolc részesre tervezett első évad ütősen indul. Cuocót, azaz sorozatbeli karakterét, Cassie-t, az eleve eléggé szétesett és utazásait éjjeli bulizással és fillmszakadásig ivással "kipihenő" stewardest pár vagány képben megismerjük, majd el is indul a sztori: összekapja magát és másnaposan rohan a repülőtérre, hogy munkába, azaz Bangkokba induljon.

Már rögtön az út elején összevillan a szeme egy jóképű férfi utassal, akivel flörtöl egyet, majd a vécében is "összeismerkednek", aztán egy fél napot és éjszakát együtt töltenek Thaiföld varázslatos fővárosában. Közben isznak, flörtölnek, szexelnek.  Aztán megint isznak. És másnap reggel Cassie arra ébred, hogy véres a keze, a srác pedig, akivel éjjel még remekül érezte magát, csurom véresen fekszik az ágyban.

Cassie tök másnapos, alig emlékszik dolgokra - ezt a hajlamát szépen felrakta az egyik első jelenet is, melyben még otthon egy pasit "talált" az ágyában, akire nem emlékezett -, és arról meg pláne nincs fogalma, mi lett a sráccal.

Innentől indul el a hősnő egy olyan lejtőn, kívül-belül, ami egy őrült kálváriába bonyolódik, s  ami nem véletlenül emlékeztet főleg a szuper intróval együtt Hitchcock Szédülésére - amúgy is sok az áthallás, meg a pszichothrillerek zsánerére való állandó vicces kikacsintások -, és egy igazi mélyrepülés. Mi persze drukkolunk neki, hogy kimásszon a csávából, és közben persze mindenki gyanús, vele együtt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu / fotó: pixabay.com)