High Life - új sci-fi érkezik
Új előzetest kapott Robert Pattinson és Juliette Binoche sci-fije, a High Life. A filmet erotikus sci-fiként is hirdetik, de a trailer alapján inkább egy sötét, nyomasztó dráma rajzolódik ki. Pattinson egy Monte nevű férfit játszik, akit halálra ítéltek, de kivégzés helyett egy űrhajóra küldték több más elítélttel, hogy kísérletezzenek rajtuk.
Az űrhajón született egy lánya is, Willow. Persze a lány is kísérletezés része, Monte nem akart gyereket, de a spermájával megtermékenyítettek egy másik foglyot, így fogant a kislány.
Az űrben töltött hosszú évek alatt a lány kamasszá érett, a hajó személyzete és a többi rab pedig meghalt vagy eltűnt. Így már csak Monte utazik a lányával, nekik kell az űrhajó sötét titkait kideríteniük. Ez azért is életbevágó, mert éppen egy fekete lyuk felé tartanak. A film rendezője a francia Claire Denis (Kínzó mindennapok), a premierje pedig a torontói filmfesztiválon volt, ahol egyszerre fogadta sok dicséret, és legalább annyi értetlenkedés. Pattinson mellett játszik még benne Juliette Binoche, Mia Goth és André Benjamin (azaz ismertebb nevén André 3000).
A High Life amerikai premierje április 12-én lesz. Magyar premierdátum egyelőre nincs, de a filmnek már van hazai forgalmazója, szóval ha minden jól megy, itthon is moziban láthatjuk majd.