Jump to content

Közönségdíjas lett az 1945

2017. 08. 10. 09:40

Török Ferenc 1945 című filmje a kritikusok díja mellett a közönségdíjat is elnyerte a 37. San Francisco Zsidó Filmfesztiválon, írta csütörtöki közleményében a Filmalap. A 18 napos fesztiválon 14 ország 65 alkotását mutatták be.

A San Franciscó-i premieren a rendező is részt vett, a vetítés teltházas volt, a filmet mintegy 1500 ember nézte meg a Castro moziban, a végén pedig a nézők állva tapsolva ünnepelték a magyar alkotást.

Az 1945 korábban már közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanicon, műsorra tűzte az Edinburgh-i, majd a jeruzsálemi filmfesztivál, ahol a Yad Vashem Intézet díját nyerte el. Csak Észak-Amerikában 33 filmfesztiválra kapott meghívást, novemberben pedig az amerikai forgalmazó, a Menemsha Films New York-i és Los Angeles-i mozikban is műsorra tűzi, épp a napokban jelent meg hozzá az amerikai előzetes.

Az 1945-öt itthon április óta 30 ezren nézték meg, és továbbra is műsoron van a mozikban. Török Ferenc filmjét Berlinben láttuk először, kritikánkban pedig azt írtuk, hogy ez a rendező eddigi legjobb filmje. 

(Forrás: index.hu)