A fegyvertelen katona - kritika
Mel Gibson az utóbbi években nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Évente elkészülő egyre rosszabb akcifilmjei mellett azonban tíz év után újra visszaült a rendezői székben és megalkotta a A fegyvertelen katona című háborús filmet.
Rendezőként Mel érdekes témákat szokott feldolgozni és még érdekesebb szemszögből közelíti meg őket, gondoljunk csak a 2004-es Passióra vagy a 2006-os Apocalypto-ra.
Most sincs ez másként, ugyanis jelenlegi alkotása egy igaz történeten alapuló háborús film, mely önmagában is érdekes témát dolgoz fel. Egy férfi, Desmond Doss hazája védelmében hadba áll a második világháború idején ám vallási meggyőződése tiltja, hogy fegyvert fogjon és embereket öljön. Ez pedig egy háborúban elég érdekes felfogás.
Desmond maga is egy veterán katona gyermeke volt, aki saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen is mikor a férfi a háborúból hazaérve nem ugyanaz többé. Apja, aki Franciaországban harcolt komoly alkoholproblémákkal küzdött és nem tudott visszailleszkedni a társadalomba, melynek felesége és két gyermeke látta kárát.
Desmond szülei és menyasszonya véleményének dacára jelentkezik felcsernek a második világháború idején, ám már a kiképzésen komoly bajban találja magát, ugyanis leliismereti és vallási okokból egyaránt régen megfogadta, hogy nem fog fegyvert. Ez pedig nem csak felettesi, de társai szemében is hazaárulásnak számít.
Nem értik meg őt és azt sem, hogy miért nem hagyja ott a sereget és megy haza inkább, miért vállalja még a hadbíróságot is egy olyan dolog miatt, amit akát tettetni is lehetne. Nem kéne más, csak megfogni a puskát és táblákra lövöldözni, de a fiatalember még ezt sem teszi meg, ezzel pedig komoly bajba keveri saját magát, ugyanis megvádolják hazaárulással.
Mikor a hadbíróságtól már csak egy szalmaszál választja el, Desmond akkor sem törik meg és nem adja fel az elveit, szerencséjére azonban vannak, akik bíznak benne, így apja is, aki minden követ megmozgat, hogy fia háborúba mehessen még úgy is, hogy nem lesz nála fegyver.
Első kiküldetésére Desmond és társai Japánba, Okinawára mennek, ahol is be kéne venniük a Hacksaw-t. Ez nem csak elsőre, de sokadikra is lehetetlen feladatnak tűnik és ugyan egy időre sikerül bevenniük a helyet másnap a japánok sokadmagukkal támadnak rájuk és így menekülni kényszerülnek. Menekülés közben pedig kénytelenek hátrahagyni társaikat a saját életükért cserébe.
De Desmond nem így tesz. Ott marad egyedül és élete kockáztatása árán 75 bajtársa életét menti meg, küztük a feletteséét is. Ezzel pedig kivívja azt az elismerért, mely egészen addig nem adtott meg számára.
A főszereplő Desmondot játszó Andrew Garfield igazán briliánsan játszik. Ha ez nem Oscar díjas alakítás, akkor semmi sem az! Az első perctől az utolsóig hitelesen alakítja a karaktert, mi pedig vele örülünk és szenvedünk.
Mellette olyan nagy nevekkel találkozhatunk még, mint Hugo Weaving, aki Desmond apját alakítja valami fantasztikusan, vagy Sam Worthington, Luke Bracey és Teresa Palmer. Valamint Vince Voughn, aki Desmond parancsnokát alakítja olyan hitelességgel, mely engem, aki csak romatikus vígjátékokból ismeri Voughn munkásságát őszintén meglepett, hogy ilyenre is képes. Karizmatikus és határozott egy cseppnyi humorral mely tökéletesen ellensúlyozza a háború borzalmait.
És amiben a film a legkiemelkedőtt mindazon túl, hogy egy olyan ember napjait mutatja be, aki maga is csoda egy halom olyan színésszel, akik egytől egyig fantasztikusak, az maga a háború. Sok háborús filmet láttam már, de mind közül ez az egyik olyan, amiben tényleg érezhető a harc. Az első golyótól az utolsóig minden érezhető. A vér legalább olyan valódi mintha megvágtam volna magam és a feszültség, mely az egészet átitatja egy percre sem szűnik meg. Mi nézők pedig tátott szájjal bámulunk, próbáljuk felfogni mindazt a borzalmat, melyet elénk vetítenek és pislogni se merünk, nehogy közben ránktámadjon egy japán katona.
Ilyen Mel Gibson új filmje, brutális de az utolsó kockáig élethű. Egy olyan férfi története, aki 75 bajtársa életét mentette meg úgy, hogy ő maga nem viselt fegyvert. Ő volt az első olyan katona, aki lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot, és megkapta a Kongresszusi Becsület Érdemrendet, Amerika legmagasabb katonai kitüntetését.
Mindenkinek csak ajánlani tudom! És ha nem kap Oscart, akkor is megérte.