Mindenféle előképzettség nélkül, gyerekkori álmát megvalósítva vágott neki a színészkedésnek. A kisebb szerepekből fokozatosan küzdötte fel magát. A vidéki szereplések után előbb Temesváron, majd Debrecenben és Szegeden játszott, ahonnan Budapestre került, ahol aztán harmincéves korában szerződtette a Nemzeti Színház. Az évek során például Hamlet, Rómeó és Jézus Krisztus szerepében is láthatta a közönség, illetve felvette szülővárosa nevét, bár nem tudni, miért döntött így. "Lugosi Béla délceg jelenség, a frakk úgy áll karcsú termetén, mintha ráöntötték volna, s láttára a nézőtér hangosan felsóhajt" – írta róla a Pesti Napló. A nemzetis karrierje mellett rendszeresen lehetett látni magyar némafilmekben is, igaz, ezekben Olt Arisztid néven szerepelt, ám ezek a felvételek a második világháborús bombázások során sajnos megsemmisültek.

Az első világháború aztán egy életre megpecsételte Lugosi sorsát: bár színészi tevékenysége miatt felmenthették volna a frontkatonai szolgálat alól, ő azonban önként jelentkezett a monarchia seregébe. Hat hónapot töltött az orosz fronton, amikor súlyos lábsérülése miatt hazahozták Budapestre, ahol többször is megműtötték. Felépülése után visszatért a frontra, ám hamarosan ismét a kórházban találta magát, ahová ezúttal, az átélt borzalmak miatt, idegösszeomlással került. "Korábbi lábsérülése kapcsán a gerincének alsó részei, csípőjenek gerincoszlop-közeli területe, valamint forgója is megsérült, amely bajok, a kórházi kezelés után is megmaradtak, és periodikusan visszatérő, éles fájdalommal gyötörték később is" – írta róla a Színészkönyvtár. Lugosi később a háborús sérülések miatti fájdalmai miatt szokott rá a morfinra és metadonra.

A világháború után aztán kénytelen volt elhagyni Magyarországot, miután a tiszavirágéltű Tanácsköztársaság idején politikai szerepvállalásra kényszerült. 1920-ban elfogatóparancsot adtak ki ellene, ő pedig a megtorlások elől előbb Bécsbe, majd Berlinbe menekült, ahol folytatta a színészkedést. "A proletárdiktatura alatt Lugosi Béla szinész volt a kommunista szinészek vezetője. Tagja volt a II. kerületi katona és munkástanácsnak is. A Nemzeti Színházban és a Fészek klubban tartott gyüléseken állandóan lázító beszédeket tartott, amelyekben a proletárdiktatura mellett izgatott. Azonkívül a vörös őrségnél feljelentette Takács Kálmánt mint ellenforradalmárt és a forradalmi törvényszék Takácsot két esztendei kényszermunkára ítélte. Lugosi a diktatura bukása után megszökött Budapestről s Németország felé vette utját. A budapesti királyi ügyészség most elfogató parancsot adott ki a kommunista színész ellen, akit időközben a kultuszminiszter nemzeti színházi tagságától is megfosztott" – cikkezett róla a Hétfői Napló 1920 szeptemberében. Lugosit első felesége, Szmick Ilona már nem követte, amivel házasságuk három év után véget is ért, a válóper pedig már a férfi távollétében ment le.

Amerikának, közel negyvenévesen, Hamburg kikötőjéből vágott neki egyszerű hajómunkásként (fűtőként), majd New Orleansból New Yorkba utazott. Nyelvismeret híján eleinte magyar társulatokkal járta az országot. Sőt, a magyar színháztörténet szempontjából igen fontos az is, hogy

Közben 1927-ben a Broadway egyik kisszínháza elhatározta, hogy színpadra viszi a dublini író, Bram Stoker 1897-es Drakula gróf válogatott rémtettei című könyvét. Stoker úgy írta meg a művét, hogy soha nem járt Erdélyben, csupán egy magyar zsidó tudóstól, Vámbéry Ármintól hallott Karóbahúzó Vlad havasalföldi fejedelemről. A Broadway színészei közül viszont senki nem volt hajlandó eljátszani a főszerepet, hiszen Drakula alakja rémisztő volt, vért szívott, külseje pedig számos ponton egybeesett a korabeli antiszemita sztereotípiákkal: görbe orra volt, bozontos szemöldöke, hegyes fülei és hosszú, vézna ujjai. Ráadásul az őt megtestesítő színésznek kényelmetlen, vastag maszkot kellett volna viselnie a darab közben.

Ekkor bukkant fel Lugosi Béla, aki még mindig nem beszélte jól a nyelvet, de azt mondta, hogy Drakula grófhoz hasonlóan ő is Erdélyben született, és hogy akár alacsony gázsiért is hajlandó eljátszani a szerepet. Egyetlen kérése az volt, hogy újraértelmezhesse a karaktert. A darab hamar befutott, Lugosi pedig arisztokratikus és hipnotikus karakterével immár a tengerentúlon is ismertté vált. Ennek ellenére amikor a Universal megvette a megfilmesítés jogait, a címszerepet nem neki szánták, hanem annak a Lon Chaney-nek, aki Az operház fantomja és A Notre-Dame-i toronyőr című filmekben szerepelt. Lugosi azonban hajthatatlan volt, hónapokon át lobbizott a filmstúdiónál, hogy a mozivásznon is az övé maradjon Drakula szerepe. A Universal végül csak Chaney időközben bekövetkezett halála miatt döntött Lugosi mellett. "Ennek a filmnek óriási sikert jósolnak" – cikkezett 1931 augusztusában a Délibáb, miután kihirdették Chaney utódját.

A filmet még ugyanebben az évben mutatták be, és valóban óriási sikereket ért el világszerte, Lugosit pedig a horror mestereként kezdték el emlegetni. A színpadon tökéletesre csiszolt karakter a filmvásznon is remekül megállta a helyét. Müller Péter a Lugosi Béla, a bukott vámpír című dokumentumfilmben azt mondta: "Nem tudjuk, ki játszotta először Hamletet vagy Lear királyt, mert ezek önmagukban is nagyon jó darabok. De ez esetben Lugosi neve nagyon fontos, nélküle nem lett volna Drakula-mítosz." Ezen a ponton okkal kerül elő a feltételezés, hogy erdélyi származása miatt Lugosi talán maga is ismerte a helyi, előhalottakról szóló legendákat, ezért is ragaszkodhatott annyira a szerephez.

A hirtelen jött világhír természetesen a nők körében is igen népszerűvé tette. A filmben is megjelenő erotikus karizmája miatt rengeteg nő írt neki, sokszor abban a hitben, hogy Lugosi valóban vámpír. Egyik pályatársa, Elisabeth Alden szerint Lugosi anyanyelvi szinten volt Drakula, ezzel vált a nők bálványává, sőt, azt is hozzátette, a magyar férfi volt a szexuálisan leginkább vonzó férfi, akivel valaha találkozott. "Besétált a szobába, és a helyiség minden szegletéből magához vonzotta a nőket" – emlékezett vissza.

1931-re már három esküvőn és három váláson volt túl, a Beatrice Weeksszel kötött házassága például csupán négy napot élt meg. A jómódú, San Franciscó-i özvegyet kora egyik legnagyobb szexszimbóluma, Clara Bow miatt hagyta el. “Bow hatalmas szemű, csókos szájú tiniként robbant be a filmiparba. (...) Kora etikai mércéje szerint erkölcstelen életmódot folytatott” – írta róla a Filmvilág. Viszonyuk nagy vihart kavart, de nem tartott sokáig. Amikor egyszer egy interjú során megkérdezték Lugositól, hogy ő maga hisz-e vámpírokban, csak annyit válaszolt: "Igen, hármat feleségül is vettem."

Lugosi néhány újabb kapcsolat után negyedszerre is megházasodott, ezúttal Stevan Arch magyar emigráns lányát, Liliant vette el, akitől gyermeke, a később menő ügyvéddé váló Lugosi Béla jr. is született. A frigy ellenére Lugosit továbbra is nagy nőcsábászként ismerték.

Lugosi a szakmában is igazi különc volt, nem a tipikus hollywoodiakkal barátkozott, hanem inkább zenészekkel, festőkkel és más művészekkel vette körbe magát. A Universal közben a színész titokzatos múltjával gerjesztette tovább a Drakula-kultuszt. A sikert látva a stúdió tulajdonképpen beskatulyázta Lugosit azzal, hogy állandóan Drakula vagy hozzá hasonló karakterek szerepeibe erőszakolta az akkor már rendkívül népszerű színészt. Arca és karizmája közben annyira összefonódott a horror műfajával, hogy szinte elképzelhetetlen volt őt bármilyen más szerepben elképzelni. Ez a megélhetését is veszélybe sodorta, a harmincas évek végére egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, miközben a családjáról is gondoskodnia kellett.

Frankeinstein szerepét már ő maga mondta vissza, mivel úgy gondolta, a maszk és a kevés szöveg korlátozza a színészi kiteljesedését. Később már élete legnagyobb tévedéseként emlékezett vissza a döntésre. Nem csoda, hiszen a Frankeinstein sikere felülmúlta a Drakuláét, a főszerepet alakító Boris Karloff pedig ezzel Lugosi legnagyobb vetélytársa lett, noha több filmben is együtt szerepeltek – például a Láthatatlan sugárban, A fekete macskában és A hollóban. Müller Péter abban ragadta meg a két művész közti legnagyobb különbséget, hogy Lugosi igazi művész volt, miközben Karloff inkább egy kiváló színész. Ez nagyban meghatározta mindkettejük karrierjét: Lugosi szerepei egyre kurtábbak lettek, miközben Karloff egyre többet szerepelhetett, a moziplakátokon a neve is mindig Lugosié fölött szerepelt.

Karloff aztán egy jóval későbbi interjúban azt mondta, hogy mindig nagyra becsülte Lugosi tehetségét, és hogy szerinte ott szúrta el karrierjét, hogy soha nem vette a fáradtságot arra, hogy rendesen megtanuljon angolul, az akcentusát sosem tudta levetkőzni. Ezt egyébként más filmszakemberek is osztják, Lugosi sosem lett igazi amerikai, Magyarországra azonban továbbra sem térhetett vissza. Drakulához hasonlóan ő is két világ között rekedt.

Helyzetét még tovább nehezítette, hogy több amerikai magyar is tanúskodni kezdett ellene, azt állítva, hogy a Drakulát alakító színész veszélyt jelenthet az Államokra, hiszen kommunista. Az FBI ezután közel tíz évig figyelte Lugosit. A Tanácsköztársaságban betöltött szerepét tartották gyanúsnak, amikor a színészszakszervezet elnöke volt. Lugosi azonban sosem vallotta be, hogy kommunista kötődései lettek volna, és mindig nagyon árnyaltan fogalmazott, amikor a múltjáról faggatták.

"Politikai okokból jöttem el Magyarországról. A háború után részt vettem a forradalomban, és végül a rossz oldalon találtam magam."– mondta például egy tévés interjúban. Ám a kételyeket immár sosem sikerült maga körül eloszlatnia, ezért a neve rövidesen kvázi-tiltólistára került Hollywoodban.

De a stúdiók nem csak emiatt tették parkolópályára: ahogy idősödött, a szerep is átértékelődött. Drakula nem volt rémisztő többé, sokkal inkább nevetséges. Ő azonban képtelen volt kinőni a karakterből. "Nem tudom, hogy áldás-e vagy átok, de Drakula örök" – mondta például egy alkalommal.