A film első perce nagyjából megalapozza a film további kimenetelét. Ebben az egy percben Tris arról kérdezi Négyest, hogy tériszonya van-e? Ha emlékeztek még akkor ezt a beszélgetést már egyszer lefolytatták az első részben, mikor az óriáskerékre másztak fölfele. Na ez az egy perc és egyetlen párbeszéd elmondja, hogy ez a rész nem lesz épp a sorozat legjobb része. És mennyire igaz is az.

A párbeszéd után Tris, akinek sikerül megdönteni az előző "uralkodót" óckodik átvenni az irányítást és inkább meghagyja azt Négyes kissé egoista anyjának, aki kap rajta és el is kezdi az irányítást azzal, hogy szépen komótosan kivégeztet mindenkit, aki az előző rendszer alatt a főnököt szolgálta. Mert ugye ezzel ő különb lesz az előző vezetőtől, akit mindenki utált.

Trisnek persze ez nem nagyon tetszik, de nem is tesz ellene, inkább egy videóüzenetet kerget még az előző részből, mely tudatja vele, hogy vannak emberek a falon túl is. Ezt olyannyira a fejébe veszi, hogy mindent hátrahagyva, persze Négyesen és brancson kívül, rohan is a falhoz, hogy megnézze tényleg élnek-e a másik oldalán. Nem számít, hogy Chicago romokban és egy olyan nő vezeti, aki kicsivel sem jobb az előzőnél, vagyis gyakorlatilag az előző két részben történtekre fittyet hányva elindulnak a falon túlra. Kis nehézségek árán, egy ember halála után át is másznak a falon, ahol csak a vörös és enyhén nem bizalomgerjesztő sivatag tárul eléjük.

Ezen a ponton az ember elgondolkodik, hogy ésszel hogy állnak karaktereink, hiszen a sivatag cseppet sem olyan, mint amiben anélkül mászkálhatnál, hogy hatmilliószor sugárfertőzött legyél. De őket ez kicsit sem zavarja, mint ahogy az idő közben eleredő vérvörös eső sem. Kérdem én, hogy miért nem? Ez biztos olyan megszokott és kicsit sem aggasztó, hogy nem kell vele foglalkozni.

A kritika további részét itt olvashatjátok.