Jump to content

Tévésorozatként folytatódik a Rambo

2015. 11. 27. 16:46

Gyakran megesik, hogy híres filmek sorozatokként folytatják jövőjüket. Most sem lesz ez másként.

A Deadline információi szerint hosszas tárgyalások után a Fox megegyezett Stallonéval is hamarasoan nekiállnak gyártani a Rambo: New Blood című sorozatot, amiben John Rambo és fiának a viszonya lesz a főszerepben.

A sorozatot Jeb Stuart (Die Hard, A szökevény) fogja írni. A fiú-vonal azért érdekes, mert soha a büdös életben nem hallottunk még egy ifjabb Rambóról, pedig négy film már készült a témában. A Deadline szerint az Új vér hasonló projekt, mint a CBS-nél dédelgetett Beverly Hills-i zsaru, amiben Axel Foley fia lett volna szintén a főszereplő.

A Rambo-filmek jogait birtokló Nu Image/Millenium Films, és az eOne már 2013-ban összállt, hogy egy új Rambo-sorozatot fejlesszenek. Ez lett az eredménye. Egyébként 1986-ban már készült sorozat a Rambóból, igaz, rajzfilm formában.

Nagyon cseles Stallone, mert éppen a múlt héten lett baromi sikeres egy régi filmjének az új változata, a Rocky alapján készült Creed – amiben ő is feltűnik – kritikai és pénzügyi siker is volt, a Rambo-sorozat leokézása pedig nyilván ezt a hullámot lovagolná meg.

(MA)