Jump to content

Andy Vajna nem a magyar filmek ellensége

2015. 09. 11. 13:10

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos üdvözölte a Magyar Nemzeti Filmalapnak a magyar filmgyártás újjászervezésé érdekében tett tevékenységét, és az adósságokat felhalmozott Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) megszűnése után hagyott "felfordulás eltakarítását" a Screen című filmes szaklapban hétfőn megjelent interjúban.

A kormánybiztos a nemzetközi szaklapnak a 68. cannes-i filmfesztiválon megerősítette, hogy legalább 2018-ig szeretne a posztján maradni.

"Továbbra is szeretnénk olyan filmeket támogatni, amelyek sikeresek lehetnek fesztiválokon, de közben nagyon keményen azon is dolgozunk, hogy a hazai nézők számára készülő közönségfilmek is készüljenek" - mondta a kormánybiztos a Filmalap kettős stratégiájáról. "Egy kicsit megváltoztattuk a világ véleményét a magyar moziról" - tette hozzá.

A lap megjegyezte, hogy az idei fesztiválon nagy sikerrel bemutatott Saul fia című alkotás, Nemes Jeles László első játékfilmje, és a tavaly az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű kategória fődíját elnyert Fehér Isten című alkotás, Mundruczó Kornél filmje is a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült el.

Vajna emlékeztetett arra, hogy a magyar filmes szakma vezető személyiségei részéről nagyon sok támadás érte, amikor elfoglalta a posztját, de úgy érzi, sikerült néhány kétkedőt meggyőznie.

"Tudom, hogy amikor először megjelentem, azt mondták, hogy mi a fenének jött ez Hollywoodból Magyarországra. Most meg azt, hogy mi lesz velünk, ha elmegy" - fogalmazott Vajna. A kormánybiztos szerint a filmes szakma "kezdi felfogni, hogy nem ellenség vagyunk. Támogatjuk és segítjük őket" - hangsúlyozta.

A lap idézte Havas Ágnest, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatóját is, aki megerősítette, hogy jövőre is lesz Magyar Filmhét a Magyar Filmakadémia szervezésében. Azt is elmondta, hogy az adókedvezményeknek köszönhetően továbbra is forognak külföldi produkciók is Magyarországon, többek között Ridley Scott, Ron Howard alkotásai, valamint Tom Cruise új filmje és a Bourne-sorozat ötödik része is hazánkban készül.

(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:mno.hu)