A Saul fia című filmet is jelölték Lux-díjra

Két magyar vonatkozású filmet, Nemes László Saul fia című alkotását és Alexander Nanau román-magyar-német koprodukcióban készült Totó és nővérei című filmjét is jelölték a 2015-ös Lux-díj tíz elődöntős filmje közé - olvasható az Európai Parlament vasárnapi közleményében.
A Lux-díjjal az EP minden évben az általa legjobbnak ítélt európai filmet tünteti ki, amely fontos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet és az európai értékekkel foglalkozik. A díj célja, hogy népszerűsítse az európai filmeket és nagyobb közönség számára is elérhetővé tegye azokat, illetve a mozik segítségével ösztönözze a kulturális párbeszédet a nemzetek között.
A 10 filmből álló jelöltlistát a közlemény szerint a Karlovy Vary-i filmfesztiválon jelentették be. A tízes listát július végén háromra szűkíti az Európai Parlament, a győztesről később döntenek.
A 2015-ös Lux-díj jelöltjei között van továbbá brit, spanyol, francia, valamint izlandi-dán, olasz-amerikai-német-francia-katari, bolgár-görög, horvát-szlován-szerb koprodukcióban készült film is.
A Lux-díj az idén különös hangsúlyt fektet a fiatal rendezők munkájának kiemelésére. Öt első nagyjátékfilmes fiatal rendező - Jonas Carpignano, Deniz Gamze Ergüven, Nemes Jeles László, Kristina Grozeva és Petar Valchanov - filmje került a tíz közé. Szintén fiatal rendező munkája a Toto és nővérei (Alexander Nanau) és a Kosok (Grímur Hákonarson).
A 2014-es Lux-díj filmjeinek közönségdíjasát is bejelentették vasárnap este. A legtöbb közönségszavazatot a tavalyi jelöltek közül Rok Bicek Osztályellenség című filmje kapta.
(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:mti)

Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.