VOLT - Ma már nem érdemes Sopronba utazni

Minden jegy elkelt a soproni VOLT Fesztivál pénteki napjára, a rendezvény a hét utolsó munkanapján teltházas lesz a szervezők beszámolója szerint. A rendezvényen ma este világszínvonalú program várja az érdeklődőket, hiszen fellép a sztár-DJ David Guetta, a legendás rock-banda, a Motörhead, a magyar "színeket" többek között a Punnany Massif képviseli, de színpadon lesz az osztrák Parov Stelar is.
"A VOLT története során kétszer fordult elő, hogy ki kellett tenni a teltház táblát, azonban akkor a jelenleginél jóval kisebb volt a fesztivál befogadóképessége. Most több mint 35 ezer vendég érkezik Sopronba a pénteki programra" - mondta Fülöp Zoltán főszervező.
A közlemény idézi Lobenwein Norbertet, a másik főszervezőt is, aki szerint az idei, a 23. fesztivál minden idők leglátogatottabb VOLT-ja. Az első két napon és a nyitóestén összesen mintegy 55 ezren vettek részt, és a szombati zárónap iránt is hatalmas az érdeklődés, akkor többek között Fatboy Slim, John Newman, Ákos, a Csík Zenekar és a Wellhello is színpadra lép.
(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:mti)
A közlemény idézi Lobenwein Norbertet, a másik főszervezőt is, aki szerint az idei, a 23. fesztivál minden idők leglátogatottabb VOLT-ja. Az első két napon és a nyitóestén összesen mintegy 55 ezren vettek részt, és a szombati zárónap iránt is hatalmas az érdeklődés, akkor többek között Fatboy Slim, John Newman, Ákos, a Csík Zenekar és a Wellhello is színpadra lép.
(Forrás:kulturmozaik.hu;mti/Fotó:mti)
Segíts személyesen – vásárold meg a tanszert egy rászoruló kisdiáknak! (X)
2025. 08. 21. 06:00
Augusztus végén ismét elindul a jótékonysági tanszergyűjtés az INTERSPAR áruházakban az Adni Öröm! akció részeként.
Park FM-exkluzív: a Lidokain sötétebb oldala, amit még nem hallottál (X)
2025. 06. 20. 17:13
A BSW két tagja, Matyi és Gaben nemrég a Park FM reggeli műsorának, a Hajnali Körnek a vendégei voltak, ahol többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek – és az is kiderült, hogy ByeAlex kulcsszerepet játszott abban, hogy a dal végül olyan lett, amilyennek most ismerjük és szeretjük.
Gin, zene, SPAR – itt kezdődik a nyár! (X)
2025. 06. 02. 06:00
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Visszatértek az ÖKO KALAND hősei – új epizódokkal bővül a SPAR fenntarthatósági minisorozata (X)
2025. 05. 26. 09:00
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
Fenntartható bevásárlás: új szokások kis lépésekben (X)
2025. 05. 15. 06:00
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Segíts Te is – indul a „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés! (X)
2025. 05. 08. 06:00
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
