Jump to content

A Coen testvérek lesznek a Cannes-i zsűri elnökei

2015. 01. 20. 19:11

Történetében először két elnöke lesz a következő cannes-i filmfesztiválnak az 1991-ben Aranypálma-díjat kapott Joel és Ethan Coen amerikai rendezők személyében. A Hollywoodi lidércnyomás, A nagy Lebowski és a Fargo alkotói Jane Campion új-zélandi rendezőnőt követik a zsűri élén a május 13. és 24. között megrendezendő seregszemlén.

„Nagy örömmel jövünk vissza Cannes-ba.” – nyilatkozta Joel és Ethan Coen, akik jelenleg következő játékfilmjüket, a Hail Caesart forgatják George Clooney-val, Christopher Lamberttel és Scarlett Johanssonnal a főszerepben.

„Cannes a pályánk kezdete óta fontos szerepet játszott. Már csak azért is megtiszteltetés lesz idén Cannes-ban a zsűrit elnökölni, mert soha semminek nem voltunk eddig az elnökei. Egyébként meg is fogunk majd szólalni ebben a minőségünkben, ha eljön az ideje.” – idézi a testvéreket a fesztivál közleménye.

A 60 éves Joel és az 57 éves Ethan Coen rendezőként, producerként, forgatókönyvíróként és vágóként is visszatérő vendégnek számítanak Cannes-ban. A Hollywoodi lidércnyomás című filmjükért 1991-ben átvehették az Aranypálmát és a legjobb rendezés díját is, ugyanezt az elismerést kapták meg 1996-ban a Fargóért és 2001-ben Az ember, aki ott se volt című filmjükért, a Llewyn Davis világa című zenés alkotásukkal pedig 2013-ban a Nagydíjat vihették haza.

„A Coen testvérek annak a szerzői filmes mozinak a képviselői, amely a nagyközönségnek szóló nagyon eredeti, humorral teli alkotásokban beszél a világról. Nagyon örülünk annak, hogy időt szakítanak egy fesztiválra." – beszélt róluk elismerően Thierry Frémaux fesztiváligazgató.

További érdekességeket találhat, ha Facebook oldalunkra kattint.

(fotó: haaretz.com, forrás: MTI)