A kérdésre, hogy a Swing című film mennyire kívánt meg tőle groteszk játékmódot, Ónodi Eszter így válaszolt: „A film látványvilága nagyon ízléses, mentes minden olcsó poénkodástól. Csaba nagyon érzékeny rendező, próbált minket visszatartani. Amire szükség is volt néha, mert amikor összekerülnek ilyen bohócok, mint Kulka, Csákányi és hát magamat is ebbe a kategóriába sorolom, néha bizony elszalad velünk a ló.”

„Én a filmben a középszert testesítem meg. Hármunk közül egyedül nekem van némi énekes múltam, tizedik helyezett és közönségkedvenc voltam egy tehetségkutatóban. Erőltetem a dívaságot, aminek azért vannak akadályai.” – árulta el a színésznő.

Ónodi Eszter az énekléssel kapcsolatos kulisszatitkok közül is megosztott néhányat: „A nagy swingszámokat, triókat profi énekesek éneklik, nekünk kevesebb szólista megnyilvánulásunk van a filmben. Nagyjából egy percet énekelek a saját hangomon. Ettől függetlenül vagy nyolcszázszor is meghallgattam és megtanultam a swingklasszikusokat. A playbackelés miatt tökéletesen kellett utánoznunk, mintha mi énekelnénk.” – fejtette ki, majd a jövőre bemutatásra kerülő Anyám és más futóbolondok című film kapcsán családja női tagjairól beszélt.

„Két meghatározó asszony van a családomban, az édesanyám és a nagymamám. A nők közül ők ketten határozták meg az életemet, annak összes konfliktusával együtt. Emlékszem, hogy amikor kicsi volt a fiam, milyen eleven elszánások voltak bennem, majd én megmutatom, hogyan kell nevelni. Aztán jött az első hidegzuhany, amikor pont azt a mondatot mondtam ki, amit nem akartam, mert ezt hallottam anyámtól.” – fogalmazott Ónodi Eszter.

Arról, megfordult-e a fejében, hogy külföldön is szerencsét próbáljon színészként ezt mondta: „A Shooting Stars után random módon kaptam pár e-mailt, hogy ugorjak ki Londonba meghallgatásokra. Ez összeegyeztethetetlen lett volna az életemmel. Rájöttem, hogy amúgy sem megy nekem a smúzolós, nyomulós világ, másrészt azzal járna, hogy feladjam a színházat, a budapesti létemet. Akkor már megvolt a párom és harmincegy-két évesen teljességgel lehetetlen új pályát kezdeni. Nyilván, ha nagyon akartam volna, hogy külföldön valósítsam meg magam, másként gondolkodnék.”

Ónodi Eszter arról is beszélt, nincs-e hiányérzete a klasszikus főszerepek elmaradása miatt. „Már nincs bennem keserűség emiatt. Sokszor szembesítettek azzal, főleg az elmúlt öt évben, hogy miért nem vagyok olyan színháznál, ahol eljátszom azokat a szerepeket, amelyek „járnak nekem”. És egyszer csak azt mondtam magamnak: mi a jobb, ha ezen kesergek, mert akkor egyértelmű, hogy el kell menni, vagy inkább maradok és elfogadom, hogy főként kortárs, kísérletező ősbemutatókat lehet csinálni. Már nem is érdekelne, hogy rizsporos parókában Goldoni-szövegeket mondjak.”

(fotó: nlcafe.hu, forrás: szinhaz.hu)