Jump to content

T.S. Spivet különös utazása holnaptól a mozikban

2014. 09. 24. 13:37

Jean-Pierre Jeunet legutóbbi játékfilmje, a 2009-ben forgatott Micmacs – (N)Agyban megy a kavarás után teljesen másfajta filmet szeretett volna forgatni, ezért most először nem valamelyik személyes történetét dolgozta fel, hanem adaptációt készített Reif Larsen T.S. Spivet különös utazása című regénye alapján.

Amikor rátalált az apró rajzokkal illusztrált könyvre, azonnal tudta, hogy 3D-ben kellene megfilmesíteni. „Arra gondoltam, milyen jó lenne ezeket a rajzokat reptetni a térben, és azt a benyomást keltetni, hogy akár el is lehet őket kapni.” – nyilatkozta Párizsban a rendező. Fontos szempont volt az is, hogy régóta szeretett volna egy angolul beszélő filmet forgatni.

Jeunet korábbi alkotásához képest ebben a filmjében a szereplők valóságosabb figurák. „Megindító filmet képzeltem el, olyat, amelyben azonosulni lehet a főhőssel. A történet a mai világban játszódik, Montanában. Színeit és a hangulatát illetően nem mondható különösnek, sokkal inkább hagyományosnak, az esztétikai és vizuális újításokat – mert azok mindig nagyon fontosak számomra – ezúttal 3D-ben valósítottam meg. Őszintén ajánlom, hogy mindenki 3D-ben nézze meg. Itt a feldolgozás módja illeszkedik a történetmondás költőiségéhez, tehát nem egyszerűen csak egy kis plusz ahhoz, hogy több pénzt hozzunk ki belőle.” – magyarázta.

A főhős kisfiúban egyébként azonnal magára ismert a rendező. „T.S. Spivet egy kicsit én vagyok. Én is egy tanyán nőttem fel, időnként én is nyerek díjakat, és azokért el is kell utazni valahova. Én repülővel szoktam, ő tehervonatra száll. Meg aztán időnként én is kénytelen vagyok szembesülni a médiával, olyankor az egyetlen vágyam, hogy visszatérjek a tanyára.” – tette hozzá Jeunet.

A címszerepet alakító Kyle Catlettet a magyar nézők már láthatták a Gyilkos hajsza című amerikai thrillersorozatban. A rendező több ezer gyerekszínész közül választotta ki őt. Legelőször Skype-on beszélt vele, akkor még azt gondolta, hogy túl fiatal lenne a szerephez. De a 9 éves kisfiú egyszer csak elkezdte magyarázni, hogy rendezői utasításra bármikor tud sírni, hogy öt nyelven beszél, köztük kínaiul és oroszul és egy kicsit olyan az életben, mint T.S. Spivet: túlérett, ezért nem is jár iskolába. Mellesleg harcművészeti bajnok és a forgatáshoz nem lesz szüksége kaszkadőrre…

„Amikor elkezdődött a fogatás, nagyon meglepődtem. Arra gondoltam, hogy legalább tíz százalékkal többet fog adni annál, amit kérek tőle, de ő hatvan százalékkal többet teljesített. Egyébként nagyon kemény dolgokat kellett átélnie kiskorában, de mindezek ellenére vagy talán éppen ezért mindig pozitív és jókedvű, minden nehéz feladatot egyedül akart megoldani, soha nem volt fáradt.” – mesélte Jeunet a főszereplőről.

A különc, csapongó természetű anyát Helena Bonham Carter játssza a filmben. Őt évekkel korábban ismerte meg a rendező David Fincher filmjének, a Harcosok klubjának forgatásán, azóta szeretett volna vele dolgozni.

(fotó: thevoid99.blogspot.com, forrás: MTI)