Jump to content

Rába Roland: „Nem professzora vagyok a színművészetnek”

2014. 09. 16. 13:21

Rába Rolandot a rendezés és a Színművészeti Egyetemen való tanítás mellett új rendezése, a Proton Színház Utolsó című előadása kapcsán kérdezte a dívány.hu.

Rába Rolandot arról kérdezték az interjúban, hogy szerinte mi visz rá mostanában – hozzá hasonlóan – egyre több színészt a rendezésre. „Arról lehet szó, hogy próbálunk az idők során sok-sok rendezővel, és társulaton belül hamar kiderül, hogy ki az, aki tényleg hozzá tud szólni a darabhoz, akinek sok ötlete van vagy lát valami formát az adott mű próbafolyamatában. Sok rendező eleve színészként kezdte, a színjátszás és a rendezés úgy függnek össze, hogy közben mégis két teljesen különböző szakma. Egyáltalán nem gondolom, hogy én például különösebben értenék hozzá, de nagyon érdekelt. Azt hiszem, van bennem valamiféle szervezőkészség, és ez elősegíti, hogy a színészeket helyzetbe tudjam hozni. És bár rengeteg rendezőtől el lehet lesni praktikákat arról, hogyan oldanak meg jeleneteket, vagy honnan szednek elő váratlan ötleteket, mégis eleinte volt bennem valamiféle komplexus azzal kapcsolatban, hogy vajon tényleg képes vagyok-e rá.”

Rába ezután beszélt a Nemzeti Színházban végzett munkájáról. „Amikor a Nemzetibe kerültem, Alföldi Róbert nem foglalkozott a szorongásommal, hanem csak felkért Tábori György Mein Kampfjának a megrendezésére, ami visszautasíthatatlan ajánlat volt, hiszen sok fiatallal, általam kiválasztott színésszel dolgozhattam. Azóta több munkám is lett ebből kifolyólag, talán azért, mert az a próbafolyamat üzembiztosan lement.”

Rába Roland új rendezéséhez, az Utolsóhoz Ionesco Rinocéroszok c. darabja és zombis horrorfilmek szolgáltak inspirációként, az előadás pedig a színészek improvizációi alapján épült fel. Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a horrorfilmek világát színpadra állítani, így válaszolt: „Ezt próbáljuk most fényben, hangban, effektekben. Úgy zajlik a próba, hogy lekapcsoljuk a fényeket, mobiltelefonnal vagy zseblámpával világítunk, ilyenkor tényleg előjöhet az emberből a gyerek. Most ott tartunk, hogy ezt szeretnénk a néző számára is élvezhetővé tenni.”

A színész-rendező arról is beszélt, hogy mit jelent neki az egyetemi tanítás. „Negyedéves az osztály, akikkel dolgozom. A Színművészetin tanítani szerintem nem azt jelenti, mint egy orvosi egyetemen, hogy én valamiféle professzora lennék a színművészetnek. Azt szoktam mondani, hogy kipróbálunk együtt dolgokat. Nincs nálam a bölcsek köve, csak annyit gondolok erről, hogy kipróbáltatunk velük dolgokat, sokat beszélünk arról, hogy mi mit jelenthet. Érdemes nyitottnak lenni, és mindig gondolni arra, hogy nem biztos, hogy nincs egy jobb változat annál, amit kitaláltunk. Inkább azt szeretném átadni nekik, hogy tudják, mennyit kell ezért dolgozni, és mennyi újdonság is előjöhet egy olyan szöveggel kapcsolatban, amiről azt gondolod, hogy már mindent tudsz róla. És ezt nem is elmondani kell nekik – mert engem se érdekelt, amikor mondták –, sokkal inkább meg kell tapasztaltatni velük.”

(fotó: fidelio.hu, forrás: szinhaz.hu)