Tennessee Williams darabja klasszikus alkotásnak számít, hiszen A vágy villamosa – és minden későbbi műve is – az úgynevezett „déli gótika” stílusában íródott, vagyis a dél-amerikai társadalomnak tart görbe tükröt. A vágy villamosa Blanche történetét meséli el, aki kénytelen húgához, Stellához és annak férjéhez, Stanley-hez költözni. A bonyodalom: Blanche előkelőbbnek gondolja magát, mint az úgynevezett francia negyed lakói, akik között húga és annak férje, Stanley Kowalski is él. Stanley nem az az intellektuális férfi, akit Blanche a húga mellé elképzelne, így a két fél között állandó a konfliktus, a történet pedig végül a főhősnő összeroppanásával zárul, amelyhez jócskán hozzájárul Stanley-vel való „harca”. A vágy villamosa jóval több, mint korrajz arról a világról, melyben Williams is élt. Az író sokat merített saját életéből, amely korántsem volt könnyű. Tennessee az egész családjából nővéréhez, Rose-hoz állt a legközelebb, aki azonban súlyos skizofréniával küzdött, állapotát nem kezelte megfelelően a korabeli orvostudomány, így egyre csak súlyosbodott helyzete, melyet szülei végül a lehető legrosszabb módon próbáltak meg orvosolni: a lobotómiával – bár ezt a legjobb szándékkal tették, hiszen akkoriban ezt valódi orvosságnak hitték. Ezen eljárás során ugyanis meglékelik a páciens koponyáját, ez gyógyulás helyett azonban teljes leépüléshez vezet. Ez történt Rose-zal is, aki a beavatkozás után egész életére cselekvőképtelen lett. Williams, aki ez előtt is alkoholproblémákkal küzdött, egyre inkább a gyógyszerek és az ital felé fordult. Egyik legnagyobb félelme pedig az volt, hogy ő maga is megőrül egyszer.

Tennessee Williams élete nem csak családi helyzetéből adódóan volt nehéz: homoszexualitása miatt még inkább kirekesztettnek érezte magát. Ezt a fajta kívülállást szinte minden alkotásába belecsempészte, ahogyan A vágy villamosába is. Blanche karaktere is más, mint a többi ember, a rég letűnt déli elitről és úrihölgyekről álmodozik, önmagát is ehhez az elithez sorolja – ahogyan tette azt Tennessee anyja is. Ugyanakkor egy törékeny személyiséget láthatunk, akit meggyötör és legyőz az élet, a mű legvégén pedig idegösszeomlással kerül pszichiátriára – e karaktert egyértelműen nővére ihlette, sokak szerint azonban saját félelmeit is beleépítette a figurába. A legendák szerint Williams, amikor nekikezdett említett darabjának, úgy érezte: a halálán van, ezt az alkotás pedig élete fő művének tekintette. Ha előbbi nem is, utóbbi igaz lett, hiszen a darab megkapta a Pulitzer-díjat 1947-ben.

Tennessee Williams hányattatott sorsa ellenére – vagy pont ennek hatására – zseniális író volt, aki különleges érzékkel látta, milyen óriási társadalmi különbségek vannak Amerikában, milyen érzés a kirekesztettség és a félelem, hiszen őt magát is megtépázta az élet, akárcsak Blanche-t.

Az Erkel Színházban június 17-én debütáló darab több szempontból is egyedülálló. Egyrészt magyar világpremierről van szó, hiszen ilyen egész estés táncdráma még nem készült Tennessee Williams drámájából. Másrészt Dés László zeneszerzőnek és Venekei Marianna koreográfusnak is ez az első egész estés balettelőadása. A mű születéséről a Magyar Állami Operaház igazgatója, Ókovács Szilveszter mesélt a június 9-én rendezett sajtótájékoztatón, ahol elmondta: már 2010-ben felmerült az előadás ötlete. Ő maga rendkívül merésznek nevezete egy ilyen dráma egész estés táncfeldolgozását, majd felhívta a figyelmet az előadás sokszínűségére, ugyanis Dés László jazz-muzsikusként ebben a stílusban írta meg az előadás zenéjét, ilyen zenei hátérrel pedig, valljuk be, nem mindennap találkozik az ember egy balettelőadás során.

„A zene maga a történet” – mondta Dés László zeneszerző. Minden érzelem, lírai jelenet – melyet egy dráma esetében párbeszéddel ki lehet fejezni – külön dallamot, külön hangszert kívánt. Blanche hangszere a trombita – a Blanche és Mitch közötti szerelmi jelenet kivételével, itt ugyanis a szaxofon kap nagy hangsúlyt, amelyen maga Dés László játszik. „Mindenki tudja, hogy Esterházy Péter nagyon sok regényt írt, és azt is, hogy a „Hc” – azaz a Harmonia caelestis– volt az ő nagy regénye, amelyet kilenc évig írt. Nekem ez a darab a „Hc” -m.”

De miért az előbb említett trombita Blanche hangszere? A trombita visszautaló elem, amely a múltat érzékelteti Blanche életében, a boldog gyermekkort, melyet testvérével, Stellával éltek át szüleik déli birtokán. Ez a gyerekkori boldogság pedig meghatározza a főhősnő életfelfogását, ahogyan minden embernek meghatározza az életét a gyermekkora – mondta el Dés László. Ezután felhívta a figyelmet arra, hogy A vágy villamosa rendkívül érzelemdús darab, melyben szinte minden jelenet feszültséggel teli, ezt pedig rendkívül nehéz szavakba önteni. Ennél a pontnál nevezte győztesnek az előadást, hiszen mi mással lehetne ezt az érzelmi sokszínűséget megjeleníteni, mint a tánccal és a zenével.

„Láttam Tordy Géza feldolgozását, és tulajdonképpen innen jött az ötlelt, milyen jó lenne megkoreografálni. Akkor még nem tudtam, hogy John Neumeier már készített egy balettelőadást, de hát semmi új nincs a nap alatt – ahogy mondani szokás” – árulta el a Kultúra.hu kérdésére Venekei Marianna, honnan merítette az ötletet a dráma feldolgozására. Majd hozzátette: valójában Blanche karaktere fogta meg. Mivel ő maga négyéves kora óta táncol, a mesés női szereplők világát látta mind A diótörőben, mind a Csipkerózsikában. „A női főszereplők minden darabban cukortündérkék, én viszont egy hús-vér nőt akaratam megmutatni, olyan történetet, amely bárkivel megeshet, hiszen bármikor kicsúszhat a talaj az ember lába alól.”

Az előadás premierje június 17-én lesz az Erkel Színházban. További előadások: június 23., 24., 25., illetve a jövő évadban is látható lesz a darab.