Jump to content

Szeretlek mint állat!

2021. 05. 09. 08:20

Újabb magyar film nézhető a Netflixen. Illetve... nézhetőnek nevezni talán túlzás, ám csak abból a szempontból, amit egy film nézése közben általában megszoktunk. A Szeretlek, mint állat ugyanis – aki már látta, az tudja, hogy – az első olyan magyar film, amit szemüvegkamerával forgattak.

Ennek megfelelően olykor, vagy szinte mindig olyan gyorsan változik fókusz (az gyakran nem is észlelhető), hogy egy gyöngébb egyensúlyérzékkel rendelkező néző joggal érezheti úgy, a látvány értelmezhetetlen.

Miközben ez is csak egyfajta nézőpont. Igaz, annak eléggé szubjektív. Vagyis: ha kikapcsoljuk az agyunkban azt a funkciót (már ha erre képesek vagyunk), hogy a világon minden stabil, akkor a történetmesélés talán élvezhető is.

Nagyjából úgy kell ezt elképzelni, hogy lehetővé válik az, hogy más szemével lássuk a világot. Ám amikor látjuk, kiderül, hogy a mi idegrendszerünket másként huzalozták, és a másik nézőpontja egyszerűen nem kompatibilis azzal a valósággal, amit látni akarunk.

Ám ettől függetlenül a Szeretlek, mint állat olyan film, amit Novák Erik rendező és főszereplő történetté formál. Egy igazi suttyó karakterét ismerhetjük meg, olyanét, akinek minden nő (Fátyol Hermina, Farkas Franciska, Péterfy Bori, Parti Nóra vagy Tóth Orsi) csupán kapaszkodó morális csúszdájának oldalán. Novák Erik szerint ez a nézőpont a legalkalmasabb arra, hogy a legtisztábban bemutassa, hogy

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)