Ahogy beáll a hideg idő, a Netflixen elkezdenek özönleni a karácsony témájú filmek, melyeknek nagy százaléka saját gyártású produkció. És rosszak. Fájóan, idegtépően rosszak.

Ami azért bosszantó, mert a filmek díszlete és sokszor a leszerződtetett színészek gárdája is arról árulkodik, hogy volt mit a tejbe aprítani a forgatások során, szóval nem anyagi megfontolásból spórolták le a jó forgatókönyvírókat.

Ezek a filmek nem azért rosszak, mert nem volt rájuk elég pénz, hanem mert nincs bennük semmi, de semmi fantázia, miközben szinte mindegyikben megvolt a potenciál, hogy egy icipicivel több energiát belefektetve egy nézhető, könnyed karácsonyi történetet kapjunk, ami tökéletes kiegészítője lehet akár egy otthon ülős vasárnapnak.

• Mi tehetünk erről? Előbb kattintunk egy olyan filmre, aminek már a címe és a plakátja is árulkodik róla, hogy nagyjából egy ötéves improvizációs játéka alapján írták?
• Vagy talán fogadásokat kötnek a Netflixnél, hogy ki írja idén a legbutább, legbárgyúbb történetet?
• Esetleg ez egy világszintű kísérlet, ahol az emberi agy sorvadását vizsgálják?

Megnéztünk 3+1 idei netflixes karácsonyi filmet, hogy másoknak már ne kelljen.

Karácsonyi cserebere: Az új hasonmás

Miért volt szükség folytatni ezt a sztorit? Már az első is egyszerűbb volt, mint egy papírlap, de a harmadik lényegében nem több mint Vanessa Hudgens színészi önkielégítése. Nem is tudni, mit várhat az ember egy olyan karácsonyi filmtől, amiben végig „szídzsíáj” hóesésben gyönyörködhetünk.

Az egyetlen izgalmasnak ígérkező elem a produkcióban az, hogy mindenki Gabriellája épp nem üveges tekintettel énekel a High School Musicalben, hanem három különböző karaktert formál meg a filmben. Nagyjából színészek százai kapnának a lehetőségen, hogy egy alkotásban több oldalukat is be tudják mutatni, de itt a parókák és az akcentusok váltakozásán kívül minden állandó volt.

Miért volt szükség folytatni ezt a sztorit? Már az első is egyszerűbb volt, mint egy papírlap, de a harmadik lényegében nem több mint Vanessa Hudgens színészi önkielégítése. Nem is tudni, mit várhat az ember egy olyan karácsonyi filmtől, amiben végig „szídzsíáj” hóesésben gyönyörködhetünk.

Az egyetlen izgalmasnak ígérkező elem a produkcióban az, hogy mindenki Gabriellája épp nem üveges tekintettel énekel a High School Musicalben, hanem három különböző karaktert formál meg a filmben. Nagyjából színészek százai kapnának a lehetőségen, hogy egy alkotásban több oldalukat is be tudják mutatni, de itt a parókák és az akcentusok váltakozásán kívül minden állandó volt.

Szilveszter Magnoliában

Ez a film már nem okozott olyan fizikai fájdalmat, de tény, hogy kellő mennyiségű meditáció szükséges hozzá. Itt már majdnem megfogalmazódott egy aprócska gondolat is a történetben, amit az alkotók végül még csírájában elfojtottak.

Két rádiós életét mutatja be. Gyerekkori barátok, de el kell hinnünk, hogy bár egymás társaságában vannak null–huszonnégyben, még soha az életben nem éreztek többet a másik iránt. Sebaj, így legalább végigkísérhetünk egy kibontakozó románcot, ahol a lányt pont az édesanyja halálának évfordulóján hagyja magára a legjobb barátja egy gimis hódításért.

Igazán remek alapok egy bimbódzó kapcsolathoz, de persze kellett a dráma. Az előző filmhez képest viszont pozitív változás, hogy már volt igazi vagy igazinak tűnő műhó a filmben.

Karácsonyi hadgyakorlat

Ehhez a filmhez nagyjából egy szobanövényt is felkérhettek volna forgatókönyvírónak, nem lett volna nehéz dolga egy páfránynak sem.

Pedig a történet kifejezetten izgalmas, valós alappal bír. Az Amerikai Védelmi Minisztérium, azon belül is a légierő legrégebbi, mai napig működő humanitárius akciójáról van szó. Ez valóban egy hadgyakorlat, ami 1952-ben kezdődött, és a mai napig tart Guamban.

Ebből a remek történetből sikerült a Netflixnek egy egyszerű, béna, karácsonyi romantikus filmet csinálnia, gagyin bemutatva és ábrázolva az akciót. Mélységek nélkül, csak a jót és az idealizált képeket pörgetve egymás után.

A film viszont arra mindenképp alkalmas, hogy legalább megismerteti az emberekkel, hogy ilyen is létezik, és eszünkbe juttatja, hogy még ha azt érezzük is, hogy valamiben hiányt szenvedünk, mindig találhatunk valakit, aki nekünk alapnak tűnő dolgokat nélkülöz. Nem kell csatlakozni a légierőhöz, hogy jót tegyünk, és nem is kell karácsonynak lennie, hogy adakozzunk, vagy segítsünk másokon. És nem baj, ha emlékeztetnek minket.