Aztán magasra emel egy éles kést, és nem sokkal később elkezdi lenyiszatolni a kézfejét. Szóval pontosabban: az Ez minden, amit tudok azzal kezdődik, hogy egy súlyos mentális betegségekkel küzdő férfi a csuklóját fűrészeli egy nyilvános helyen, de a sorozat újra és újra megtalálja a módját, hogy ennél sokkolóbb és lehangolóbb legyen.

A férfi, aki ezt teszi magával, Thomas Birdsey (Mark Ruffalo), aki azt képzeli, hogy ezzel a rituális áldozattal meg tudja állítani a kuvaiti háborút. Thomas sok mindent hisz, szerinte lehallgatják, üldözik, fenyegetik, az ügynökség megfigyeli, kémek vannak minden sarkon, a közel-keleti helyzet egy súlyos összeesküvés része, és így tovább. Ikertestvére, Dominick (szintén Mark Ruffalo) úgy élte le az életét, hogy a beteg bátyja határozta meg őt, de ha ez nem lenne önmagában elég, a cselekmény rápakol egy rákos édesanyját, egy abuzív nevelőapát, egy válást, egy ismeretlen okokból elhagyott tanítói állást, a második rész elejére pedig még egy felduzzadt herezacskót is, amikor dulakodni kezd egy szanatórium őreivel.

Az HBO új minisorozata olyan, mintha valaki megnézte volna a 2016-os, Oscar-díjas Manchester by the Sea (magyarul: A régi város) című filmet, és arra gondolt volna, hogy ez tök jó, de nem lehetne esetleg hat és fél órás. Emlékeztetnék mindenkit, hogy a Manchester by the Sea egyik kulcsjelenetében két kisgyerek szörnyethal egy tűzben, miközben az apukájuk boldogan sörözik a cimborákkal.

Az Ez minden, amit tudok-ot simán le lehetne söpörni azzal a fogalommal, hogy nyomorpornó, egy szerencsétlen ember hosszadalmas testi-lelki püfölése, aminek nemhogy feloldása, de még lezárása sem nagyon van. A főszereplőnk ugyanis a meglepő belépő ellenére nem Thomas, hanem Dominick, az otthon Szolzsenyicint olvasó, magának való, mérhetetlen szomorúságot árasztó ember, aki akármerre fordul, valami borzasztó dolog történik vele. A sorozat első része még csak ízelítőt nyújt ezekből, de amikor eljutunk a harmadik-negyedik rész környékére, fel lehet tenni ezt a kérdést, hogy miért érdemes ezt egyáltalán nézni.

Attól még, hogy olyan, mint egy Oscar-bingó, amiben a borzasztó témákat kellene jelölgetni, az Ez minden, amit tudok egy nagyon jól vizuális érzékkel, csodálatos színészi játékkal előadott melodráma. Az alapot Wally Lamb azonos című, 1998-ban megjelent, majdnem ezeroldalas regénye adja, aminek a sorozat megtartja majdnem minden történetszálát: az 1991-ben játszódó jelen mellett megismerjük a Birdsey testvérek gyerekkorát, tinikorát, egyetemistakorát, és egy zseniális húzással még messzebb megyünk, amikor a főszereplő a nagyapja naplójának birtokába kerül, és a szürke kilencvenes évekből hirtelen pár évtizeddel korábbra kerülünk. Ami elsőre csak egy szomorú történetnek tűnik, az egy szomorú, generációkon átívelő történet lesz, ami a mindennapi szenvedéseket szinte mitikus magasságokba emeli. Lehet, hogy a balszerencse az átok? Lehet, hogy ami a Birdsey családdal történik, az előre el van rendelve, hogy megismétlődjön újra és újra és újra? Lehet, hogy – ahogy elhangzik kétszer is, két külön idősíkban –, a régi bűnöknek hosszú az árnyéka?

Az egész melodráma az önmaga paródiájává omlana össze, ha nem a megfelelő alkotó találkozott volna a megfelelő színészekkel. Mark Ruffalo a kettős szerepben túlzás nélkül zseniális, olyan erős és egymástól különböző alakítás(oka)t hoz, amit valószínűleg agyon fognak díjazni jövőre. Az HBO már egyszer kijátszotta az ikres főszereplős sorozatot a James Francóval készült Fülledt utcákkal, de ott a két Francót a frizurájuk fésülése és a hangerejük különböztette meg őket egymástól a pornós sztoriban, itt Ruffalo a két szerepben radikálisan máshogy néz ki. Dominick jó karban van, vékony, energikus, a beteg Thomas elhízott, tespedt, lassan mozog, még ha az agya túl gyorsan is pörög.