"Még sokkal inkább, mint az általam elindított peresztrojka, Csernobil volt talán a Szovjetunió öt évvel később bekövetkező összeomlásának igazi kiváltó oka."

Mihail Gorbacsov, a Szovjet Kommunista Párt főtitkára, majd a Szovjetunió elnöke így értékelte utólag az 1986-os atomkatasztrófa, Csernobil jelentőségét. Amiről csak lassan, nagyon lassan derült ki a közvélemény számára, hogy milyen óriási tragédia volt valójában. És ami körül még ma, több mint harminc évvel később sem tisztázott minden kérdés. Az HBO új minisorozata, az öt egyórás részből álló Csernobil ezt a homályt szándékozik oszlatni, nem is eredménytelenül.

Amit nagyjából mindenki tud: a csernobili atomerőmű egyik reaktorában 1986. április 25-ről 26-ra virradó éjjel, nem sokkal fél kettő előtt súlyos üzemzavar történt. Egy vészhelyzet-szimulációs teszt rosszul sült el, majd az egymást követő és fölerősítő műszaki hibák és szakmai tévedések miatt a négyes blokk fölrobbant. Az erőmű teteje összeroskadt, a forró reaktormagból nagy mennyiségű radioaktív anyag került a környezetbe, a robbanás következtében keletkező tűz füstje messzire terítette a mérgező anyagokat. Minden idők legsúlyosabb nukleáris balesetéről a világ, így a magyarok is, csak napokkal később szerezhettek tudomást.

Hogy hány ember életét követelte a katasztrófa, még megbecsülni is nehéz. Hatszázezer úgynevezett likvidátor dolgozott a romok eltakarításán (köztük magyarok is), közülük mára több tízezren meghaltak. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint közvetlenül a sugárzásba négyezren haltak bele, az életben maradottak ötöde rákkal és egyéb betegségekkel küzd. A Csernobil közelében lakó civilek ugyancsak rákos megbetegedésekben szenvednek, rengeteg gyerek született ritka genetikai betegségekkel.

Mi történt? Miért történt?

De mi történt pontosan Csernobilban? Miért történt? Mi történt a robbanás után, miért úgy történt? Meg lehetett volna úszni kevesebb áldozattal? Lehetett volna jóval nagyobb, majdnem egész Európát érintő katasztrófa is belőle? Kik a felelősök? Craig Mazin és Johan Renck sorozata nem kevesebbet vállalt, mint hogy a lehető legjobb tudásuk szerint megválaszolják ezeket a kérdéseket. És közben, mivel egy tévésorozatról és nem egy dokumentumfilmről van szó, nem hagyják ki a személyes történeteket, az egyéni tragédiákat sem.

Eddigi munkásságukat ismerve meglepő, hogy az HBO éppen őket találta meg erre a feladatra. Craig Mazin eddig olyan filmeket írt, mint a Horrorra akadva és a Másnaposok folytatásai, a rendező Johan Renck pedig többek között Madonna- (Nothing Really Matters) és Kylie Minogue- (Love at First Sight) videókat, Breaking Bad- és The Walking Dead-részeket rendezett. Igaz, ő csinálta David Bowie hátborzongató búcsúvideóját, a már haldokló művésszel készült Lazarust is. Utóbbi hangulata visszaköszön a Csernobilban is.

A sorozat nem bajlódik a hosszas felvezetéssel vagy a fontosabb karakterek előzetes megrajzolásával. Itt mindenkit az események sodrásában ismerünk meg, hiszen egy rövid epilógust leszámítva rögtön a robbanással indulunk. És az azt követő döbbenettel, hitetlenséggel és káosszal, a rossz döntések sorozatával. Az erőműben éppen úgy, ahogy azon kívül. A sorozat szerint a bent dolgozó mérnökök egyszerűen nem hitték el a katasztrófa súlyosságát, még akkor sem, amikor olyan kollégáik állították, hogy a reaktormag is megsérült, akik a saját szemükkel látták. Az erőműtől messze pedig elsőként természetesen az amerikaiakra gyanakodtak, de még azt is elképzelhetőbbnek tartották, hogy atomfegyverekkel való kísérletezés vagy valamilyen űrkutatási projekt okozza a megnövekedett sugárzást, mint hogy Csernobilban történt valami.

Halál azonnal vagy heteken belül

A sorozat két fő alakja Borisz Scserbina miniszterelnök-helyettes, a mentési és helyreállítási munkálatokat irányító bizottság elnöke (Stellan Skarsgård) és Valerij Legaszov atomfizikus (Jared Harris). Az ő párosuk a filmekben megszokott dinamika szerint a kölcsönös utálat és kényszerű együttműködés után jut el a tiszteletig, és annak felismeréséig, hogy közös lett a sorsuk. Az a sors, ami egyébként a legtöbb szereplőnek jut: halál azonnal vagy heteken, legjobb esetben öt éven belül. Ők egyébként azok is, akiket egyszer-kétszer arra kényszerülnek használni az alkotók, hogy elmagyarázzanak valamit, amit nyilvánvalóan tudnak. Vagy ha nem tudnak, akkor sem abban a helyzetben magyaráztatnák el maguknak, amikor körülöttük éppen összedől a világ. De mivel a nézők feltételezhetően nem tudják, hogy működik egy atomreaktor vagy miként folyik le a sugárbetegség, itt a hitelességet fel kellett áldozni az érthetőség érdekében.

Mindez azonban nem akasztja meg számottevően a Csernobil tempóját. Scserbina és Legaszov éppen olyan jól eltalált figurák, ahogy a mellékszereplők is. (Akik egyébként az eredeti képeket elnézve döbbenetesen hasonlítanak is azokra, akikről mintázták őket.) A lendület, a remek színészek, a történet bicskanyitogató fordulatai, az okosan egymásba fonódó szálak bőven elegendőek ahhoz, hogy öt részen át követni akarjuk a Csernobilt. Éppen ezért feleslegesek az olyan hatásvadász részek, mint amikor lassított felvételen látjuk, ahogy a radioaktív pernye rászáll a bámészkodó helyiek, gyerekek, csecsemők arcára.