Az sem segít sokat, hogy a két Zaleski alakját nem sikerült túlzottan kidolgozni. Van Anton (őt játssza Skarsgård), a társas helyzetekben rettentő furán viselkedő zseni, és van Vincent (ő pedig Eisenberg), a borzasztóan hadaró cselszövő. Sokkal mélyebbre egyik főszereplőnél sem jutunk, már csak azért sem, mert a film elég gyorsan leredukálódik egy végtelen ismétlődésre – montázs a kábelfektetésről, Vincent küzdelme a géppel, Anton harca a kódokkal, és néha Salma Hayek karaktere is felbukkan emlékeztetőül, hogy ja, van ám egy ellenség is a sztoriban.

A loop első három elemét olyan részletességgel ismerjük meg, mintha csak egy dokumentumfilmet néznénk, ezért teljesen az az érzése támad az embernek, hogy megtörtént eset alapján készült filmet látunk, pedig nem, ez az első komolyabb filmjét rendező, egyben a forgatókönyvet író Kim Nguyen kitalációja.

Ami viszont ha nem is sokat, de ment a filmen, az a két főszereplő. Eisenbergnél látszik, hogy Nguyen főleg azt kérte tőle, amit csak tud, mentsen át a Social Networkben játszott Zuckerbergjéből, ami nem volt rossz elképzelés, főleg, hogy az ottani hűvös, gyíkszerű gonosz figura itt egy vastag réteg emberséggel párosult. A fénypont viszont Skarsgård, aki volt már vámpír, erőszakoló, feleségverő és néma önjelölt nyomozó, és most a félig kopasz, előregörnyedésével ezt rendesen ki is hangsúlyozó techgurut is parádésan hozza.

Ez egy kisfilmbe remekül elmenne, majdnem két órán át viszont túl lapos időtöltés.