A film elején látjuk a McFly család sanyarú sorsát: az anyuka iszik, az apuka mindenkinek hagyja magát kihasználni, a fiuk, Marty zenei vágyálmait pedig nem díjazza a zsűri. A Doki, Marty barátja azonban feltalálja az időgépet, és be is mutatja a fiúnak, aki véletlenül, egy csapat terrorista elől menekülve visszaugrik az időben abba az évbe, amikor szülei megismerkedtek. A probléma csak az, hogy a (leendő) anyja őt meglátva nem az apját választaná, hanem Marty-t. A Doki segítségével a fiú nehezen, de visszatérhetne saját jelenébe, ám előbb rá kell vennie majdani szüleit, hogy egymásra találjanak, különben a megváltozott múlt révén ő maga is kitörlődne a világból. Van benne szerelem, halál, megmenekülés, sőt, Darth Vader is – mi más kellene még?

A Vissza a jövőbe-trilógia műfaja egyik ikonikus darabja – nem véletlen hát, hogy számos kutatás folyt és folyik most is annak érdekében, hogy a filmben bemutatott „jövőbeli” találmányokat megvalósítsák: az önmagát befűző cipő és a 3D-s nyomtató például már sikerült, a légdeszkát még fejlesztik. (Bár ez utóbbira is készültek már működő verziók, de olyan, amivel a filmben látott módon, pusztán az aszfalt fölött lehetne siklani, még sajnos nincs.)

Ugyan a filmben emlegetett „fluxuskondenzátor” a fizikatanárok szerint teljesen értelmetlen kifejezés, csak egy kis hit kell meg tündérpor, és fantasztikus filmélményben lehet részünk.

gL

(Forrás: kulturmozaik.hu; Fotó: scout.co.nz)