Kaszás Kornél írása

The Rover, vagyis az Országúti bosszú című film David Michôd és Joel Edgerton teremtménye. Előbbi írta és rendezte, míg utóbbi a sztoriban élte ki magát. A dolog érdekessége, hogy David Michôd rendezte az Animal Kingdom című ausztrál filmet is, melynek Joel Edgerton volt az egyik húzóarca.

Ezek után a Roverrel szemben is támaszthatók elvárások, és ha nem csodára, meg spanyolviaszra számítunk, akkor nem is csalódunk. Mert a Rover pont azt hozza, amit egy westernes-drámás-kisséposztapokaliptikus mozgóképtől várhatunk. Izgalmas, elgondolkodtató és néha nem túl egyedi pillanatokat. És egy viszonylag lassabb tempót, ami egyértelműen hozzátesz a film hangulatához.

Mert hangulat az van. Már a film zenéje is megérdemli a külön figyelmet, mert annyira egyszerű, de mégis hipnotikus, hogy teljesen beemel a képkockákba. A színek a matt és a fakó jelzőkkel állnak közelebbi kapcsolatban, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy úgy lássuk a lepusztult tájat, amilyen valójában. Ez nem embernek való vidék. Színtelen, élettelen és barátságtalan. Az itt élőkkel együtt.

Guy Pearce általában minden filmbe jól illeszkedik, amit elvállal és ez alól a Rover sem kivétel. Guy Pearce-nek nem csak a vádlija, hanem az alakítása is figyelemre méltó. Nem csoda, hogy rendszeresen kapunk képeket az arcáról, mert egyszerűen az is jól áll neki, ha csak figyel. A kamera hosszú másodpercekig mutatja borostás, egyre ráncosabb arcát és a szempárt, ami a kegyetlen világot fürkészi. A másik fő-„hőst” Robert Pattinson formálja meg, aki szintén jól játssza karakterét. Annyi a pechje, hogy Pearce még jobban.

És hogy miként akad egymásra ez a két ember, és miért akarja visszaszerezni a kocsiját mindenáron a Pearce által megformált névtelen antihős? A választ megkapjuk egy jól eltalált, hangulatokkal teli, de néha vontatott alkotásban, ami a Mad Max light-díj egyik büszke várományosa.

(fotó: austinfilm.org)